
Hogyan lesz az étkezés „jelentudatos”?

Hogyan alakulnak ki a szokásaink?
Felgyorsult világunkban szinte csak robot módjára végezzük a napi teendőket, és nem tudjuk megélni az adott pillanatot. Ráadásul sokszor az időnk nagy részét a múlton való rágódással, vagy éppen a jövő tervezésével töltjük, ami sok esetben sajnálkozással, aggódással teli.
A jóga számos előnye abból fakad, hogy képes kikapcsolni az elmét, és segít arra összpontosítani, ami éppen a mostban történik.
Egész életünkben rohanunk valami után, amit sohasem érünk el. Folyton kattog az agyunk, elemzünk, címkézünk, ítélkezünk, de nagyon kevés olyan pillanat van, amit egyszerűen csak megélünk.
A jóga segít lelassítani és tudatosan a jelenben maradni. Amikor beleállunk egy jógapózba, azt nem csak a testünkkel tesszük, hanem az elménkkel is. Egy-egy ászana lehetőség arra, hogy megfigyeljük a testünket, a légzésünket, az érzéseinket és a gondolatainkat az adott pillanatban, az adott testhelyzetben.
Jógázás közben nem kell semmilyen célt elérni, nem kell senkinek sem megfelelni. A rendszeres gyakorlás megtanít arra, hogy elfogadjuk a jelent úgy, ahogy van: minden egyes mozdulatot, minden egyes lélegzetvételt, illetve saját magunkat úgy, ahogy létezünk.
Amikor a jógaszőnyegről lelépve életünk más, apró mozzanataiban is tudatosan jelen tudunk lenni, akkor tisztában vagyunk a bennünk és körülöttünk zajló eseményekkel. Idővel azt vehetjük észre, hogy nem csak a testünk és az elménk jelzéseit vagyunk képesek nyitottan, ítélkezéstől mentesen befogadni, hanem a külvilágból érkező ingereket is. Ezáltal képesek leszünk elengedni napjaink mentális kihívásait, mint a társadalmi nyomás, vagy a folytonos ítélkezés és teljesítménykényszer.
A boldogságot csak a jelenben, itt és most lehet megtalálni. Legyünk ott lélekben is, ahol fizikailag vagyunk, élvezzük azt, amit csinálunk, és értékeljük annak a társaságát, jelenlétét, aki éppen megtisztel vele minket.
